Termék kategória: Hagyományos torta

Dobostorta

Leírás: A dobostorta megalkotója Dobos C. József (1847–1924) híres pesti cukrászmester volt. Amikor 1884-ben elkészítette a róla elnevezett édességet, célja az volt, hogy olyan tortát készítsen, amely a kor kissé elmaradott hűtési technikái mellett is hosszú ideig fogyasztható és élvezhető marad. A tortát 1884-ben alkotta meg, és első alkalommal 1885-ben, az első Budapesti Országos Általános Kiállításon mutatta be a nagyközönségnek. Kóstolói között ott volt Erzsébet királyné és I. Ferenc József is. A Dobos-torta Európa-szerte ismertté vált. Más volt, mint az addig megszokott torták. Kitűnt közülük egyszerű eleganciájával, hiszen akkoriban az emeletes, felcicomázott torták voltak a megszokottak. Másik titka a vajkrém volt, amelyet akkoriban még nem ismertek, a torták főzött krémekkel, tejszínhabbal készültek. Mind a csokoládés vajkrém, mind a tészta masszája Dobos találmánya volt. A hagyomány szerint az édes vajkrémre a vajat köpülő fiú tévedése vezette rá, aki só helyett cukrot tett a köpülő edénybe. A cukrászmester az „elrontott” vajból alkotta meg híres művét. Dobos C. József egész Európát beutazta, hogy megismertesse a nagyközönséggel művét. Nyomában a cukrászok sikertelenül próbálták megfejteni a torta összeállításának titkát, hiszen a receptet féltve őrizte. A „Dobos-tortát” társzekereken, sózott jég között szállították műhelyéből Nyugat-Európa városaiba. 1906-ban, amikor visszavonult, átadta az eredeti receptet a Fővárosi Cukrász és Mézeskalácsos Ipartestületnek, azzal a feltétellel, hogy bármelyik ipartestületi tag azt szabadon felhasználhatja.Ma az egész világon ismerik a Dobostortát, s receptjének több mint 100 variációja ismert. 2017-ben Magyarországon miniszteri rendeletben határozták meg a híres torta összetételét és alakját: „kör alakú torta, amelyben öt Doboslap között Doboskrém található. A Doboslap és a Doboskrém közel egyenlő vastagságú. ”

Választható méretek kör formában:

Választható méretek négyzetes formában

Díszítés: A Dobostorta tetejét az aranybarnára karamellizált cukorral készített Dobostető alkotj, melyet a töltelék krémből kinyomott habcsókok koronázzák...

Alapvető ízek, melyek a tortát jellemzik
Ossza meg másokkal, vagy írja meg véleményét!