Egy nő életében az egyik legjelesebb esemény az, amikor oltár elé állhat élete szerelmével, épp ezért is olyan fontos számukra a tökéletesség hajszolása. Mi igyekszünk megteremteni azt a tortát, amely a menyasszonynak és vőlegénynek állít majd szobrot a neves alkalomkor, és bízunk benne, hogy maradéktalanul élvezetes pillanatokat tudunk csempészni a neves napot a vendégek életébe is.



Az első és egyik legfontosabb része az esküvői tortának, hogy meghatározzuk azt a stílusvonalat, amelyet a torta formailag kell hogy kövessen, ez lényegében átölel számos tényezőt a torta kialakításakor, de legfőképpen a díszítést fogja befolyásolni.



A leendő arának meg kell határoznia, hogy milyen íz világgal kell hogy rendelkezzen a torta, meghatározhatja a torta lapjainak íz világát, állagát, milyenségét. Természetesen a torták receptjei szabájokhoz kötöttek, így kollegánkkal mindenképpen értekezzen erről!



Általában a vendégek száma elég gyorsan körvonalazódik az esküvő szervezésekor, de mint mindig jó egy picit felé kalkulálni a választásnak, hisz magabiztosan mondhatjuk, hogy tortáinkból repetázni szeretnének majd a vendégek.



Emeletes? Ezt a formavilágot követve, mindenképp érdemes munkatársaink tanácsait megfogadni, hisz legtöbb esetben a felsőbb szintek szeletszáma kisebb, így nehezebb számolni azzal.
Gyakori kérdések

Összegyűjtöttünk pár igen gyakran elhangzó kérdést, amelyre itt is válaszolunk.

Hány szeletes tortát érdemes választani?
Mindamelett, hogy a költségvetés mit enged meg, a válasz további kérdéseket vethet fel. Akarunk e csomagolni a süteményből a vendégeknek? Ha igen, akkor mindenképp a jelenlévők számának legalább a duplája. Ha csak az alkalomhoz mérten kérünk süteményeket, akkor is érdemes pár szelettel többet számolni, hisz nem tudható, ki lesz még jelen, és kit szeretnénk még meglepni...
Ki tudják szállítani a tortát?
A válasz természetesen igen. Akár magyarország egész területén belül ki tudjuk szállítani a tortákat süteményeket. Budapest területén kerületekre bontott tarifával, míg vidékre, kilóméterbe megszabott díjazással dolgozunk. A süteményeket megfelelő gépjárművel szállítjuk, gondoskodva az ideális tárolási körülményekről
Milyen díszítést választhatok?
"Minden szinten, szinte minden" ... Röviden ez is lehet a válasz. Valójában a tortát számos fogyasztható és nem fogyasztható dekorációval díszíthetjük, akár növényekkel, virágokkal, gyöngyökkel, különböző textilekkel... a lehetőségek száma szinte végtelen.
Mikor kell kiegyenlítenem a számlát?
Mivel az esküvői torta ára egésszen magas is lehet, így a megrendeléskor szoktuk igényelni a számla kiegyenlítését.
Van e lehetőségünk az esküvő teljes sütemény felhozatalának megrendelésére?
Igen. Akár a teljes esküvői ceremónia ellátására képesek vagyunk, így csak a sütemények felhozatalát kell kiválasztani a darabszámmal egyetemben.
Hogyan számoljunk szeletszámot emeletes torta esetén?
Méretek: Egy szintes méretben választható:
6 szeletes, 10 szeletes, 16 szeletes, 30 szeletes, 50 szeletes formában

Két szintes méretben választható:
6+10 (összesen 16 szeletes), 6+16 (összesen 22 szeletes) formában

Három szintes méretben választható*:
6+10+16 (összesen 32 szeletes), 6+16+30 (összesen 52 szeletes) formában

Négy szintes méretben választható*:
6+10+16+30 (összesen 62 szeletes), 6+16+30+50 (102 szeletes)

Öt szintes méretben választható*:
6+10+16+30+50 (összesen: 112 szeletes)

A harmadik emelettől a torta stabilitása végett egy középoszlopos állványt építünk, ez a torta kinézetén nem változtat.
Az állványnak kauciós díja van, aminek összege a torta méretétől függ,
Ez az összeg csak készpénzben fizethető és visszajár, ha tiszta, sértetlen állapotban kerül hozzánk vissza.
Milyen ízekben kérhetem az esküvői tortákat?
Az alábbi fő ízvilágok között választhat: dobos,puncs, vanilia, mogyoró, gesztenye, túró, gyümölcs, sacher, kókusz, amerikai csoki, trüffel, esterházy, royal, nari csoki.
Figurás torták
Esküvői torta - UJESK001

Kalocsai szerelem

Figurás torták
Esküvői torta - UJESK002

Népmesés szerelem

Figurás torták
Esküvői torta - UJESK003

Rózsaszín pillanat

Figurás torták
Esküvői torta - UJESK004

Élj, nevess, szeress!

Figurás torták
Esküvői torta

Veled Életem, örökké!

Figurás torták
Esküvői torta - UJESK006

Pink mámor

Figurás torták
Esküvői torta - UJESK007

Fekete virágzás

Figurás torták
Esküvői torta - UJESK008

Pasztell fodor

Figurás torták
Esküvői torta - UJESK009

Örökké(k)

Figurás torták
Esküvői torta - UJESK010

Édes fodrozódás

Figurás torták
Esküvői torta - UJESK011

Szaténfény

Figurás torták
Esküvői torta - UJESK012

Fába vésve

Figurás torták
Esküvői torta - UJESK013

Naplemente

Figurás torták
Esküvői torta - UJESK014

Forever

Figurás torták
Esküvői torta - UJESK015

Lujza

Figurás torták
Esküvői torta - UJESK016

Arany mámor

Figurás torták
Esküvői torta - UJESK018

Regina

Figurás torták
Esküvői torta - UJESK017

Rozi

Figurás torták
Esküvői torta - UJESK019

Gentleman

Figurás torták
Esküvői torta - UJESK020

Szuzánn

Figurás torták
Esküvői torta

2006 / 3

Figurás torták
Esküvői torta

2006 / 4

Figurás torták
Esküvői torta

2006 / 5

Figurás torták
Esküvői torta

2006 / 6

Figurás torták
Esküvői torta

2006 / 7

Figurás torták
Esküvői torta

2006 / 8

Figurás torták
Esküvői torta

2006 / 9

Figurás torták
Esküvői torta

2006 / 10

Figurás torták
Esküvői torta

2006 / 11

Figurás torták
Esküvői torta

2006 / 12

Figurás torták
Esküvői torta

2006 / 13

Figurás torták
Esküvői torta

2006 / 14

Figurás torták
Esküvői torta

2006 / 15

Figurás torták
Esküvői torta

2006 / 16

Figurás torták
Esküvői torta

2006 / 17

Figurás torták
Esküvői torta

2006 / 18

Figurás torták
Esküvői torta

2006 / 19

Figurás torták
Esküvői torta

2006 / 21

Figurás torták
Esküvői torta

2006 / 23

Figurás torták
Esküvői torta

2006 / 24

Figurás torták
Esküvői torta

2006 / 26

Figurás torták
Esküvői torta

2006 / 27

Figurás torták
Esküvői torta

2006 / 28

Figurás torták
Esküvői torta

2006 / 29

Figurás torták
Esküvői torta

2006 / 30

Figurás torták
Esküvői torta

2006 / 31

Figurás torták
Esküvői torta

2006 / 1

Figurás torták
Esküvői torta

2006 / 2

Figurás torták
Esküvői torta

2006 / 32

Figurás torták
Esküvői torta

2006 / 34

Figurás torták
Esküvői torta

2006 / 35

Figurás torták
Esküvői torta

2006 / 36

Figurás torták
Esküvői torta

2006 / 37

Figurás torták
Esküvői torta

2006 / 38

Figurás torták
Esküvői torta

2006 / 39

Figurás torták
Esküvői torta

2006 / 40A

Figurás torták
Esküvői torta

2006 / 40B

Figurás torták
Esküvői torta

2006 / 41

Figurás torták
Esküvői torta

2006 / 42

Figurás torták
Esküvői torta

2006 / 44

Figurás torták
Esküvői torta

2006 / 45

Figurás torták
Esküvői torta

2006 / 47

Figurás torták
Esküvői torta

2006 / 48

Figurás torták
Esküvői torta

2006 / 49

Figurás torták
Esküvői torta

2006 / 50

Figurás torták
Esküvői torta

2006 / 51

Figurás torták
Esküvői torta

2006 / 52

Figurás torták
Esküvői torta

D / 15

Figurás torták
Esküvői torta

D / 33

Figurás torták
Esküvői torta

D / 55

Figurás torták
Esküvői torta

D / 62

Figurás torták
Esküvői torta

D / 63

Figurás torták
Esküvői torta

D / 67

Figurás torták
Esküvői torta

Könyv / 19

Figurás torták
Esküvői torta

Könyv / 21

Figurás torták
Esküvői torta

Könyv / 25

Figurás torták
Esküvői torta

Könyv / 27

Figurás torták
Esküvői torta

Könyv / 61A

Figurás torták
Esküvői torta

Könyv / 61b

Figurás torták
Esküvői torta

Könyv / 61c

Figurás torták
Esküvői torta

Könyv / 83a

Figurás torták
Esküvői torta

Könyv / 83b

Figurás torták
Esküvői torta

Könyv / 83c

Figurás torták
Esküvői torta

Könyv / 83d

Figurás torták
Esküvői torta

Könyv / 95c

Figurás torták
Esküvői torta

Könyv / 95b

Figurás torták
Esküvői torta

Könyv / 99a

Figurás torták
Esküvői torta

Könyv / 99b